Kategória: Orgonit Piramis

Gyógyhatású orgonit piramisok többféle méretben

Minden egyes darab személyre szabottan készül, egy előzetes beszélgetéssel egyeztetem a megrendelővel az összetételt, a színvilágot, hogy milyen területen szeretne segítséget kérni, célirányosan milyen ásványok kerüljenek a piramisba.

Az orgonit elnevezés az „orgon” szóból származik, mely életerőt jelent. Dr. Wilhelm Reich bizonyította először ennek az energiának a létezését, mely mindenütt megtalálható a természetben. Többféle elnevezése van pl. Prana, Chi, kozmikus erő stb. Különböző formái léteznek, lehet semleges, pozitív és negatív. Dr. Reich kutatásai során ennek az energiának a viselkedését és tulajdonságait tanulmányozta. Épített egy orgon akkumulátort fémből és szerves anyagból , megfigyelte, hogy az orgon energia képes volt semlegesíteni a nukleáris sugárzást is, orgonit kabinjaiban pedig rákos betegeket gyógyított sikeresen. Az orgonit fém forgács, kvarc kristály és poliészter műgyanta keveréke, mely a Reich akkumulátorokhoz hasonlóan éterikus energiát vonz. A különböző kristályok hozzáadása növeli az orgonit hatékonyságát. Az orgonit tehát egy folyamatosan működő, nagy hatékonyságú energetikai transzmutációs berendezés, mely a negatív energiákat (mobiltelelefon jelek, WiFi, stb) pozitiv életenergiává alakítja. Az orgonitba helyezett feltöltött kvarckristály soha nem merül le, mert a szárítási folyamat során a gyanta zsugorodik, ezáltal nyomás alatt tartja kristályt és folyamatos működésre készteti. Nagyszerű ajándék lehet barátoknak, családtagoknak, de saját magadat is meglepheted vele!

Egyedi ajándékok boltjaTermékeinket, valamit szolgáltatásainkat nem csak magánszemélyek, de cégek részére  is ajánljuk céges ajándékként, marketing célokra, saját logóval ellátva. Az ajándéktárgyakat egyedivé is tudjuk tenni, ha van elképzelésed a dizájnról, feliratról, vagy esetleg kész grafikát hozol. Ha ez utóbbi mellett döntenél, arra figyelj hogy minél jobb minőségű grafikát válassz, hisz a jó minőségű grafika fog a legszebben mutatni az adott felületen.
www.meglepetesneked.hu

Szeretettel várunk Bol-Dog Önkiszolgáló Kutyamosónkban!
https://www.bol-dog-kutyamoso.hu